Épülgető vicinális 2. szakasz: Szentjánospusztától Varjúházáig

Elkészült a pálya második szakasza, ismét egy megállóköznyi mennyiségben. Ezzel körülbelül 40%-os a kiadásra kerülő pályaverzió készültsége, még három ilyen szakasz van vissza.

A vonal dús növényzettel, erős emelkedőkkel, aztán lejtőkkel folytatódik. Elhaladunk egy folyó mellett, majd egy elveszett vágány csalogatja a tekintetünket. Készült kőfallal megtámasztott bevágás is, aztán egy vadászles a pályától nem messze.

Erről a szakaszról is készült egy videó:

Épülgető vicinális

Nyár lévén van némi időm pályát építeni és az elmúlt napokban a 2011-ben megkezdett vicinálisommal foglalkoztam. A megállóhelyekről és egy állomásról már régebben mutattam képeket, most a táj építése következett. Ennek előzménye a tavalyi nyár: az Erdőépítő program elkészítése és tesztelése a ManagedCode programozó duó fáradhatatlan mukájával. Enélkül ugyanis nem tudtam volna most a pályaépítést folytatni, vagy legalábbis nem emberi módon. A megépült táj nagy része ezzel a programmal készült, igyekeztem elfogadható aljnövényzetet gyártani 3D-s formában. A megállóhelyeken sűrűbb lett, ez erőpróba a videokártyáknak, a nyílt pályán kicsit ritkább. De lássuk a képeket!

Az elkészült szakasz nagyjából három kilométeres, de az egész pálya összesen 25 kilométer. Az első és az utolsó állomás még semmilyen szinten sincs készen, még vágányok sincsenek, így az a tervem, hogy ezek nélkül fogom kiadni a pályát, körülbelül 16 kilométeren. Szóval van még munka bőven vele.

Készítettem egy videót is, ami elég vacak minőségű a Youtube-on keresztül, de azért nézzétek meg.

FPS

Biztos felmerül bennetek a kérdés, hogy milyen FPS-sel fut a pálya. Az újabb, fejlesztésre használt gépemen, amiben négymagos 3,4 GHz-es Intel i3 proci és 8 GB RAM ketyeg egy Nvidia GeForce GTX 650 2 GB videokártyával nagyjából 60-100 FPS-t lehet elérni. Ezen a gépen a “könnyű” pályák 200-500 FPS-t produkálnak, a nagyon könnyűek ennél többet. A közismerten “nehéz” First Brno Track ezen a gépen 35-90 FPS-t hoz, de egy helyen lemegy 12-re. Ezt az amerikaiak által továbbfejlesztett 1.4.3.1-es OpenBVE-vel tudtam elérni, ami kihasználja a nagyobb mennyiségű RAM-ot, vagyis az én 8 GB-omat. Az ablakméretet még nem mondtam: 1200×750-es felbontással ablakban játszottam.

A régebbi gépemben egy kétmagos 2,5 GHz-es AMD Athlon 64 X2 4800+ proci dübörög 2 GB RAM-mal és alaplapi ATI Radeon X1250 videokártyával. Ezen az 1.4.3.0-ás OpenBVE-ben viszont csak 1-6 FPS-t sikerült elérni 960×600-as ablakban…

Distributing OpenBVE add-ons

Recently I’ve had the time to download routes which I missed to try while concentrating on work and I was quite upset with the way routes are distributed. You usually have to download several archives and then extract all those archives to some fancy folders. Of course, I know their names exactly. But do newbies know?

I provide my routes as a single archive but all around the world it is typical to split them into three: objects, routes, sounds. This causes extra work for the developer, because he has to do the job three times. Forget the developer, though, he knows his way around this. Consider the user. A newbie, for instance. Most certainly, it is extra work for them. And all the three archives go into different folders which the newbie shouldn’t even necessarily have to know about.

So, I started a thread on the BVE Worldwide forum with this question – what is the best way to distribute routes. I definitely think there should be no more than one archive for smaller routes. It should contain the Railway folder, which the user would just have to drag onto his already existing Railway folder. Much easier than digging in the folder structure three times.

drag-railway-folder

Can we do even more? Maybe. Had Michelle wanted OpenBVE routes to have a specific place on computers, we could use Windows installers to set up routes. But would it be still possible to do this? I think, yes, even if we don’t know the location of the user’s routes. Let’s ask the user to browse to his Railway folder in the installer. The user should be able to find it because he often copies routes into it. And once the installer knows the location of the Railway folder, it knows everything it needs, and will install everything in the right place. Look at this screenshot, I tried to create a brief explanation in the installer:

browse-to-railway-folder

It’s important to leave the path field blank in the installer because that prevents the user from accidentally installing the route somewhere he didn’t want to. This way the route won’t be installed unless the user browses to his Railway folder. The tool I created this test installer is an excellent and very simple one, Clickteam’s Install Creator. It is free, but comes with a textual ad page at the end of installation. If you pay for it, you won’t get the ad page of course.

Such installers may not be a bad idea to help route and train installation, in case of trains you would of course want the user to point to the Train folder. You can add two simple images about your addon to installers and if you wish to, you can present your readme file to the user after installation.

installer-start-pageview-readme

In this case there is a button to open the readme, but you can set it up to open it automatically.

Providing an archive is a must though, as such installers only run on Windows and not on Linux or Mac.

So it’s a good question if we should use installers or not, but what’s for sure is that routes should be easier to install than they are today.

What do you think? Here’s a comment section below for your opinions!

Átépül a Királyliget vonal

A Vasúti Hivatal EU-s forrásokból újítja fel a Királyliget vonalat. Az ugyan jó állapotú, de csak 120 km/h-s sebességre alkalmas pálya már nehezen tudja ellátni a feladatát, így az Európai Unió támogatásával átépül a vonal Magyarszentpéter-Királyliget szakasza. Az uniós követelményeknek megfelelően 160 km/h lesz a pályasebesség és a peronokat sínkorona + 55 cm-es magasságúvá alakítják. Aluljárók és liftek épülnek az állomásokon és megállóhelyeken. A vonal villamosítására is sor kerül, ezek a munkálatok már el is kezdődtek.

Villamositas

Ha sikerül megegyezni Királyliget város önkormányzatával, akkor megszűnik a királyligeti fejállomás, mivel a teherszállításhoz mindenképp szükségesnek látszó rendezőpályaudvar számára csak a várostól északra eső területen van hely, ehhez viszont át kell vezetni a vasutat a város északi részén. A felvételi épületet a tervek szerint lebontják. Ez a fejlesztés egyúttal megnyitja a lehetőséget a vonal későbbi esetleges hosszabbítására.

OpenBVE – Ubuntu 14.04 LTS

English summary: many users found that OpenBVE doesn’t work on Ubuntu 14.04. It was then realised that the libgdiplus package in Ubuntu 14.04 is the cause of the problem. The workaround is to remove it and replace it with the one from the Saucy repositories. To do this, follow the commands below. In some cases there are separate commands for 32 bit and 64 bit systems.

Az utóbbi hónapokban sokunknak fejtörést okozott, hogy az OpenBVE nem volt hajlandó működni az új Ubuntu 14.04 LTS-en. A hibát jelentették a Launchpaden és Chris Lees rá is jött arra, hogyan lehet azt kikerülni. A probléma a Trustyba bekerült libgdiplus csomagban rejlik, ezért a megoldás röviden az, hogy eltávolítjuk a libgdiplus csomagot, majd a Saucy tárolóban levő libgdiplust telepítjük fel. A lépések a következők:

  1. Eltávolítjuk a meglévő libgdiplus
    sudo apt-get remove libgdiplus
  2. Letöltjük a Launchpadről a Saucy tároló libgdiplus csomagját.
    32 bites rendszerre:

    wget http://launchpadlibrarian.net/109777289/libgdiplus_2.10-3ubuntu1_i386.deb

    64 bites rendszerre:

    wget http://launchpadlibrarian.net/109777287/libgdiplus_2.10-3ubuntu1_amd64.deb
  3. Feltelepítjük a Saucy tárolóból mentett libgdiplust.

    32 bites rendszeren:

    sudo dpkg -i ~/libgdiplus_2.10-3ubuntu1_i386.deb

    64 bites rendszeren:

    sudo dpkg -i ~/libgdiplus_2.10-3ubuntu1_amd64.deb

    Ha az elérési út nem stimmel, írd át a parancsban, vagy használd a Szoftverközpontot a telepítéshez. Az itt leírt parancsok esetében stimmelni fog az elérési út.

  4. Meg kell akadályoznunk, hogy egy frissítéssel a libgdiplus is frissüljön:
    sudo apt-mark hold libgdiplus
  5. Telepíthetjük az OpenBVE-t Szoftverközpontból vagy az alábbi paranccsal:
    sudo apt-get install openbve

Végeztünk, mehet a játék!

Sólyomvár 1.3.1 – Activity Preview

Sólyomvar 1.3.1

Ma új változatát adom közre a Sólyomvár pályának, aminek a legjelentősebb új eleme az activity rendszer előnézete. Ezen túl néhány apró változtatás történt a pályában, néhány helyen véletlenszerűséget építettem be. A pálya jelentős része tehát változatlan, nem újult meg a vonal, nem történt különösebb bővítés. Az activitykről korábban itt a blogon írtam, a pályában levő activitykről konkrét információt a csomagban lévő Solyomvár HU.pdf fájlban találtok. A pálya letölthető a honlapomról:

http://phontanka.atw.hu

Today I’m releasing a new version of the Sólyomvár route. The most important new feature is the preview of the activity system that I wrote about on this blog before (in Hungarian). Otherwise the route is pretty much the same as it used to be, I have added some randomness here and there but no major changes. For details, please read the Solyomvar EN.pdf file found in the package. You can download the file from my website:

http://phontanka.atw.hu

Az M61,010 különmenete • Special run of M61,010

untitledAhogy bizonyára sokan tudjátok, az M61,010 pályaszámú Nohab a Nohab-GM Alapítvány tulajdonában áll. A napokban lesz a mozdony futópróbájának az ötvenedik évfordulója, ennek kapcsán az alapítvány egy különmenetet szervez Budapest és Lébény között. A különmenetet november 17-re tervezik. Információk az alapítvány honlapján:

http://nohab-gm.com/hu/hu_003.html

Nohab locomotive M61,010, owned by Nohab-GM Foundation celebrates the 50th anniversary of its official test run in a few days. Because of this the Nohab-GM Foundation is organizing a special train hauled by M61,010 from Budapest to Lébény and back. This train is scheduled to run on 17 November. You can find more information on the Nohab-GM website (only in Hungarian at the moment):

http://nohab-gm.com/hu/hu_003.html