Kísérleteim az új ATS pluginnel

Tegnap kísérleteztem az ATS-SN használatával magyar vonalakon. Ennek az apropója az volt, hogy Michelle alapértelmezetté tette az openBVE-ben Odakyufan új ATS pluginját. A plugin jelentős előnye az ATS-sel és éberségi berendezéssel felszerelt vontokon az, hogy automatikusan bekapcsolja az ATS rendszert induláskor, így az éberségi berendezést nem kell kézzel kapcsolni szemben a korábbi openBVE változatoknál.

Ha már van ATS-SN, akkor próbálkoztam a további funkcióival. Ez a rendszer alapvetően két dolgot végez a hivatalos leírás szerint:

  1. vörös jelző elé néhányszáz méterrel telepített jeladó segítségével hangjelzéssel figyelmezteti a mozdonyvezetőt a vörös jelzőre, amit a vezetőnek nyugtáznia kell, majd ezután egy másik hangjelzéssel ad további figyelmeztetést
  2. a vörös jelző elé közvetlenül telepített jeladónál bekapcsolja a vonaton a vészféket, és megállítja a szerelvényt

Az első funkcióra nekünk Magyarországon nem nagyon van szükségünk, a második viszont jól jöhet, Az EÉVB Wikipedián található leírása szerint ugyanezt megteszi. Így fogtam magam, és a Királyliget pályát felszereltem közvetlenül a jelző elé telepített jeladókkal (Track.Tr 1) parancsokkal, amik önmagukban, Tr 0 parancsok nélkül is működtek, vészfékezéssel megállították a vonatot a vörös jelző meghaladásakor.

Mindezek persze kísérletek csak, messze nem az EÉVB szimulációja, de a semminél több, így valószínűleg a Királyliget pálya letölthető változata hamarosan megkapja ezeket a jeladókat.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s